És ha majd

És ha majd fellegek úsznak az égen
és vissza verődik a nap tükrén
a hajnalnak szőke fénye,
a rebbenő titkom remegve ejtem
hogy szellő se ismerjen meg téged.
Mert fénye vagy rejtelmemnek,
suhanok feléd titkok sejtelmén,
márvány homlokomon perzselődik,
kigyúlt reményben lángoló lényed.
Mert imbolyogva árnyak köröznek,
hajadra ráhull a nap, csodáját veszítve
illatodba rebben ,s merengésbe réved
a csoda világ keringése,
míg selymesen átölelem tested.
S ha majd éjszakai hold fényében,
a színes világban titkom fölvetem,
te rólad szól majd lágy dalok nesze,
és hangulatom csöndben égetem.
Majd hallani fogod rezgő sóhajom,
érezni fogod a vágyódó illatom,
és íriszed pontjait kéken világítom
míg szikrázni fognak az enyémben. [W.B.]