Emléked kísért



A tópart sem változott, csak mi ketten,
emlékedet sokáig őrizgettem,
újra itt vagyok, hol az ég lángoló,
remény fénye halovány, pislákoló.

Múlt porából életre kelnek álmok,
én hittem, hogy elmúlnak a viszályok,
szemed fényében szikráztak a vágyak,
tudtam, hogy szívembe sebeket vájnak.

A naplemente most is csodálatos,
a hiányod éget, lelkem bánatos,
mennyire fáj most minden szép pillanat,
hűvös magányba jő el a pirkadat.

Szememből elindul reszkető könnycsepp,
kezemre érve már csak egy harmatcsepp,
- emlékszel még? - csillag hullott a vízbe,
tündöklő fénye felhőt ékesítve.

Meggyötört szívem mindig érted dobog,
bíbor alkonyatban rólad álmodok,
új tüzek nem gyúlnak vágyak hamuján,
nap kopog fagyott érzékek kapuján.

Kristófné Vidók Margit szerelmes verse

Tetszett a vers, értékelted már?

Hozzászólás

Hozzzszolsok rsakor krjk az ltalnos netikett szablyait betartani.
CAPTCHA
Szeretnénk tudni, hogy valóban nem egy robot szeretné az űrlapot kitölteni és beküldeni.
3 + 9 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.