(Köszönd a rossznak, hogy létezik jó,
s köszönd Istennek, ha a jót választottad!)
Cserbenhagyta szívemet egy szerelem.
Mintha nappalhoz lenne hűtlen a fény,
s mint csillagok, ha már nem kapnak esélyt
sötét – borongós nyár-végi éjjelen.
Nem kell szerelem a hazugság ölén,
nem kell gyönyör se, mit árulás követ,
és nem kell a szép sem, amely csak úgy szép,
ha látni akarom, lehunyom szemem.
Becsapott érzés uralta szívemet,
jelen gyönyöre utazik a múltba,
ámítás volt a legyőzött félelem,
döbbent ébredés az idő múlása.
Reménytelen vágy, remélni, hogy álom;
elvetélt szerelem, hontalan mámor.