Elveszett remények



Álmainkat a végzet szétzúzta,
nyíló szerelmünk ékes szirmait
üvöltő szél tépi, végigdúlja,
kilesve a szív rejtett titkait.

Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos,
az örök nyár szépsége tovatűnt,
lelkünk kétségek között tántorog,
éjféli nap oldozza fel a bűnt.

Szerelmünk jelképe e rózsaszál,
bánat elől halálba menekült,
fekete rózsa végső lobbanás,
ellene már semmit sem tehetünk.

Hitem, reményem fedi a gyászlepel,
sötéten látom a tündöklő nappalt.

Kristófné Vidók Margit szerelmes verse

Tetszett a vers, értékelted már?

Hozzászólás

Hozzzszolsok rsakor krjk az ltalnos netikett szablyait betartani.
CAPTCHA
Szeretnénk tudni, hogy valóban nem egy robot szeretné az űrlapot kitölteni és beküldeni.
7 + 5 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.