Mily lázas éj! Nem alhatom,
Nem, nem lehet… Megejt a hold ma!
Mint hogyha tűnt ifjúkorom
A lelkem még megóvta volna.
Te régmúlt évek kedvese,
Ne mondd azt, hogy szeretni: játék.
Hadd szőjön át, mint kék mese
A hold, mely ágyam vánkosán ég.
És fogja ezt a torz vonást
Az arcomon merész keretbe.
Nem tudsz te nem – szeretni, lásd,
Mint azt se tudtad, hogy’ szeress te.
Szeretni csak egyszer lehet,
Azért nem értem már szeszélyed;
A hárs hiába integet,
Míg lábam hó – halomba mélyed.
Ezért is tudjuk, te meg én,
Hogy itt e kéklő délibábban,
A hársak holdas ághegyén
Csak hó virul, csak dér-virág van.
Szerelmünk eljátsztuk, – letűnt!
Te nem szeretsz – én mást szeretnék;
Ma már közömbös is nekünk,
Ha olcsó szív – játék vezet még.
De vágylak, ajkam csókra hív,
Ha szenvedélyed cselre válik,
Csak májust álmodjék a szív,
S arról, akit szeret – halálig.