Cséffán Zsolt



Szemeidből az emlékek,
úgy törnek fel, mint a szép szavak.
Nem hiszek bennük, mert tudom,
mindez csak alantas ösztöneidből fakad.
Hajdan volt lágy érintésed ma már csak,
egy rám szakadó, mérgezett pókháló.
Szíved szökőkútja se több,
mint átkot szóró, lángoló tűzhányó.

Cséffán Zsolt szerelmes verse



Bár dobog még szívem, de oly tehetetlen,
elhamvadtam újra s csak szállok temetetlen!
Szállok, mint álmaim de ki tudja merre?
Vágyaktól taszítva, Istennel verve.

Cséffán Zsolt szerelmes verse



Alkonyat hűs párájában alszik szívem,
Simogatva száll át rajta az őszi fény.
Gyermek vagyok, akként is marad meg hitem,
Míg csillog egy álom, egy tündöklő remény.
Zsibbadt mámorral él bennem a lázas szív,
Mely ezernyi vágyat hevesen átragyog.
Csendes orkánként minden álmot eltaszít,
Elsöpörve sok örömöt és bánatot.

Cséffán Zsolt szerelmes verse



Nem hiszek a szerelemben,
mely soha nem volt és nem is lesz.
Nem hiszek a könnyeidnek,
mit értem ejtesz, ha eltemetsz.
Csak a néma csend országa az,
mely átölel, és tisztán szeret.
Hol nekem jut minden mosoly,
s minden gyönyörű, igaz szerep.

Cséffán Zsolt szerelmes verse



Elcsendesült hát zúgó szívem,
mely zengte a fájdalmas éneket.
Míg álmokba menekülve várta,
az áhított égi reményeket.

Cséffán Zsolt szerelmes verse



Lelkem csendjébe olykor mélyen,
átokként csapott le a nehéz élet.
A nyugalom, mit teremtettél Uram,
mondd meg hová s kié lett?
Lelkem kék tengere most csillog,
de volt már sokszor hatalmas sártenger.
S bús-szerelmes szívemet nem,
nem tudta kihúzni belőle száz ember.

Cséffán Zsolt szerelmes verse



Alszik a szívem... hideg, elfáradt,
ne háborgassa most már soha, senki!
Fényes csillagok közt lett volna jó,
még fényesebb Napra lelni.
A szerelemnek csöndes hangja,
visszhangot köszönt még szívemben.
Hol százszor csendült egy édes akkord,
mely messze szállt az éji csendben.

Cséffán Zsolt szerelmes verse

Tartalom átvétel